6600 Szentes, Rákóczi u.71. - dr. Weiss Egészségház (30)932-4315

Önéletrajz-kicsit másképp

Egy korábbi interjú, mely jól összefoglalja az ars poeticámat, kicsit másképp, mint egy szokványos önéletrajz:

“Belgyógyászat, diabetológia, foglalkozás egészségügy, endokrinológia – ez Dr. Szigeti Sándor szakvizsgáinak kronológiai sorrendje. A több területen is egyszerre helytálló, Szegeden élő, sportos orvos állandó mozgásban van. Személyes élmények hatására került közel az endokrinológiához, és mivel nagy űrt és kevés szakembert talált, elhatározta, hogy kiemelt figyelmet szentel ennek a sok ritka betegséget és meddőségi okokat is rejtő speciális szakterületnek.

Jó döntések, nehéz pillanatok

Engem orvosnak neveltek. Édesapám állatorvos volt, édesanyám pedig tanár. Ők ismerték fel, hogy jól tudok emberekkel kapcsolatot teremteni, ezért az orvosi pálya felé terelgettek. Részemről nem volt teljesen tudatos döntés, ami nem csoda, 18 évesen nehéz egyértelműen meghatározni a jövőnk irányát, de egy pillanatig sem bántam meg, hisz jó felismerés volt a részükről. Ez egy felelősségteljes szakma, néha váratlan bukkanókkal, ezért szakmailag folyamatosan fejlődni kell. Szeretem, amit csinálok. Az alapszakmám a belgyógyászat és egy általános belgyógyászati osztályon nemcsak sikereket lehet elérni, hanem gyakran találkozunk olyan betegekkel is, akik nem feltétlenül gyógyíthatók. A valóság nem hasonlít a Vészhelyzetre, ahol azonnal felállítják a diagnózist. Az orvostudomány nem annyira egzakt, mint a matematika, ezért a halálesetek igazán nehéz pillanatokat okoznak. Ezért olyan szakokat választottam, ahol sokat tudok segíteni, egészséges emberekkel, rendezhető állapotokkal tudok találkozni és szép eredményeket tudunk elérni.

Belgyógyászat, diabetológia, foglalkozás egészségügy, endokrinológia

1996-ban végeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, majd Szentesen kezdtem el dolgozni, ahol az elmélet után jobban megtanultam a belgyógyászati szakma gyakorlati alapjait. Remek tanító mestereim voltak. Olyanok, akik a gyógyítást és az emberséget tökéletesen át tudták nekem adni, miközben önállóságra is szoktattak. Bár a kardiológia is érdekelt, a belgyógyászat mellé a diabetológiát választottam 2001-ben, rá öt évre tettem le a foglalkozás egészségügy vizsgát, majd később az endokrinológiát. Az utóbbi szak volt a legtudatosabb döntés mind közül. Az endokrinológia területén meglehetősen nagy űr tátongott, kevés endokrinológus praktizált az országban, mivel a belgyógyászat egy kicsit nemszeretem részének számított.

Endokrinológia, mint méltatlanul ismeretlen szakterület

Érdeklődésemet az endokrinológia felé egy személyes érintettség adta, hiszen a párommal mi is küzdöttünk meddőségi problémákkal, így amikor ezek kivizsgálására orvost kerestünk, akkor szembesültünk vele, hogy ez a szakmai rész nincs kellően felkarolva, nehezen érhető el. A szakmához fűződő személyes szál a mai napig motivációval tölt el. A hölgyek többsége először teljesen tanácstalan, hogy merre induljon egy ilyen helyzetben, így csak a nőgyászhoz tudnak fordulni és az ő nyitottságának és tájékozottságának lesz a függvénye, hogy az endokrin kivizsgálásig eljutnak-e ezek a nők. Ha a nőgyógyásznak nincs kellő információja az endokrinológiáról, akkor előfordulhat, hogy a meddőségi problémákkal küzdő hölgyek elkallódnak és tovább várják a csodát a megfelelő segítség nélkül. Rendkívül örülök annak, hogy eben az intézményben ez egyáltalán nincs így, mert a kifejezetten e problémák megoldására létrejött Meddőségi Központra a csapatmunka jellemző. Az itt dolgozó nőgyógyászok tisztában vannak a helyes kivizsgálási protokollal, viszont általánosságban ez nem mondható el.

Sok ritka, nehezen felismerhető betegség

Az endokrinológia specifikusságát az a sok ritka betegség adja, amelyeket egy általános belgyógyásznak meglehetősen nehéz felismerni és általános belgyógyász koromban valószínűleg én is átsiklottam volna felettük. Az ismeretlenség miatt egy kicsit érthető, hogy nem ez a belgyógyászok legkedveltebb területe. A ritka betegségek nem találhatóak meg a napi gyakorlatban, ezért kezelésük másmilyen szakértelmet kíván. A Róbert Károly Kórházban elsősorban endokrinológusként rendelek, de általánosabb problémát érintő panasz esetén a kezelés részét képezi a belgyógyászati segítségnyújtás is, hisz gyakorló belgyógyász vagyok.

Meddőségnél elengedhetetlen az endokrinológiai kivizsgálás

A meddőségi problémák nemcsak nőgyógyászati, hanem endokrinológiai eredetűek is lehetnek, tehát hormonzavarok is okozhatják őket. Ha a nőgyógyászati kivizsgálás nem hoz eredményt, akkor elengedhetetlen az endokrinológiai kivizsgálás, hisz a pajzsmirigy alulműködése hozzájárulhat a sikertelen teherbeeséshez. Ugyanilyen kiváltó ok lehet az inzulinrezisztencia is, illetve számos egyéb endokrin betegség szintúgy. Olykor egészen összetett zavarok állnak a háttérben, amikor több érték is az általánostól kisebb-nagyobb mértékben eltér. A nőgyógyászokkal szoros együttműködésben dolgozunk, így ha már ők érzékelik a kóros laborértéket, akkor egyértelmű eredményekkel a kezükben találkoznak velem a betegek, gyorsul a folyamat, nekem már csak az endokrin állapotot kell rendeznem a megfelelő kezeléssel. Ezeket az eseteket természetesen nemcsak írásban, papíron keresztül, hanem szóban is megbeszéljük a kollégákkal, szerintem az az optimális állapot, ha a szakmák beszélnek egymással. Így egymáson keresztül, vagy a páciensek visszajelzéseiből is értesülök, ha a meddőségi probléma sikerekkel zárult, a pár gyermekáldás elé néz. Ezek a legszebb eredmények, mert a gyermekszületésnél nincs csodálatosabb dolog.

Rejtőzködő pajzsmirigy problémák

A leggyakoribb endokrin betegségek a pajzsmirigy betegségek. Számottevő a pajzsmirigy betegek száma Magyarországon, azonban sokan nem is gondolnak rá, hogy a panaszaik hátterében a pajzsmirigy nem optimális működése állhat. Főként a hölgyek körében gyakorta előforduló probléma a rejtett pajzsmirigy alulműködés, melynek tünetei a fáradtság, a lehangoltság, a hízás és mellette a sikertelen fogyási kísérletek, valamint a hajhullás is. Sajnos biztos vagyok benne, hogy számos olyan hölgy sétál az utcán, akinek nincs tudomása a rejtett pajzsmirigy betegségéről. Az említett tüneteknek fel kellene hívniuk a beteg figyelmét az állapotára, mégis csak kevesen kérik endokrinológus segítségét. A pajzsmirigy túlműködés már könnyebben észrevehető, mert markánsabb tünet együttessel jár; feszültség, idegesség, remegés, fogyás. Mivel ezek már zavaróbb jelek, ezért hamarabb gondolnak az endokrinológiára, mint megoldásra a betegek és az orvosok egyaránt. Az endokrinológiai problémák, ha megfelelő szakorvoshoz kerülnek, akkor általában gyógyítható problémák, tehát többnyire megoldhatóak vagy kontrolálhatóak, illetve stagnálóak. E területen a pajzsmirigy rosszindulatú daganata is a gyógyítható válfajú daganatokhoz sorolható.

Nem szokványos orvos-beteg kapcsolat

A diabetológiával rengeteg embernek lehet segíteni. A diabeteses betegek száma folyamatosan növekszik, 5-7%-ra becsülik, de akár a 10%-ot is elérheti évente. Nagy betegállományról beszélünk, és ha jól kezeljük, jól gondozzuk a betegeket, akkor sok későbbi szövődménytől tudjuk megóvni őket. Ez a terület nem szokványos orvos-beteg kapcsolatra épül, hanem sokkal inkább partneri az együttműködés, hisz én hiába mondok bármit, vagy írok fel gyógyszert, ha a beteg a diétát, illetve a kéréseimet nem tartja be, akkor sehova nem jutunk el. Nekem szimpatikus ez a kettős, szinte teljesen egyenlő kapcsolat orvos és beteg között. Ha a cukorbetegséget megelőző állapotot is mérlegelés tárgyává tesszük, akkor ez a cukorbetegséggel összevonva, akár az érintett kör 20%-kos kibővítése is reális lehet évente. A cukorbetegséget megelőző állapotnak kevésbé vannak tünetei, de például a menstruációs zavar, vagy a meddőség is az egyik jele lehet. Ilyen szempontból a meddőség kettős megközelítésű. Egyrészt felhívja a figyelmet a cukorbetegséget megelőző állapotra, így a páciensnek lehetősége van életmódot váltani és elkerülni a cukorbetegséget, amit a meddőség nélkül lehet észre sem vett volna. Másrészt pedig a meddőségi problémát is megoldhatjuk és sikerrel járhatunk a terhességi projektben.

A fejlődőképesség gátja, ha azt hisszük, mindent tudunk

A pályám kezdete volt a legnagyobb kihívás, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy sok tudomány van a fejemben, mégsem nagyon tudom a gyakorlati életben hasznát venni. Rá kellett jönnöm, hogy mindig kell lennie annyi önkritikámnak, hogy utána merjek nézni az ismeretlen dolgoknak. Tehát sose érezzem azt, hogy én már mindent tudok, inkább kételkedjek, és ha valaki mást tart jónak, akkor ne erőből utasítsam el, hanem utána nézzek, és ha a szakirodalom is a másik álláspontot igazolja, akkor ezt figyelembe veszem. Én ezt a mai napig alkalmazom és még a beteg előtt sem titkolom, ha olyat kérdez, amiről fogalmam sincs, inkább elkezdem megkeresni rá a választ. Szerintem nem fejlődőképes az az ember, aki ezt nem teszi meg bármilyen okból. Egyébként ezt a betegek is értékelni szokták. Ha nem tudok egyből utána olvasni könyvekben vagy az interneten, akkor telefonszámot váltunk és néhány nap múlva jelentkezem a végleges véleményemmel. Előfordul, hogy egyenesen Valkusz Zsuzsanna főorvosnőt hívom, aki endokrinológiából a szegedi mentorom és ő segít nekem. Ezen a hozzáállásomon a jövőben sem szeretnék változtatni.

Mint a folyton mozgásban lévő inga

16 éve kétlaki, vagy inkább több laki életet élek. Szegeden lakom, de Budapesten kívül Szentesen és Csongrádon is rendelek. Az utóbbi másfél évtizedben soha nem éltem abban a városban, ahol dolgoztam, vagy pontosabban csak részben. Magyarországon ez kicsit furcsa lehet, de nekem így alakult az életem. Fel sem merült bennem, hogy Szegedet elhagyjam, aki járt ott, az tudja, hogy nagyon szép város, ráadásul se nem hatalmas, se nem túl kicsi, én nagyon bírom. A családom nagyon toleráns, elfogadta, hogy nem mindennap alszom otthon – természetesen hivatalos ügy miatt. Két gyermekem van, ők még picik, bár a nagyobbik fiam már szokta mondogatni, hogy apuci ma nem jössz haza, de elfogadja mindenki.

Élet-módi

A sport számomra fontos dolog, nemcsak mondom, hanem próbálok is megfelelő életmódot folytatni. 7 éves korom óta mindig sportolok valamit, például sokáig versenyszerűen teniszeztem, de bármilyen mozgást szívesen csinálok, futás, úszás, vagy ami szembejön. A táplálkozásra is odafigyelek, alapvetően a szénhidrátbevitelt szoktuk korlátozni, kis túlzás, de ez tényleg Magyarország mérge. A rengeteg szénhidrát, amit evéskor magunkhoz veszünk, a mai gyors életmód miatt van, hisz nagyon kényelmes a pékségekbe bemenni, és egy gyönyörű szép, fehér óriás kenyeret megvenni és azt eszegetni. Pedig a temérdek szénhidrát habzsolás sok kockázattal jár, részben a diabetes szempontjából, részben az elhízás szempontjából. Mindig azt tanácsolom, hogy próbálják meg egy kicsit visszafogni a cukor és szénhidrát fogyasztás, mert nagyon jól működik és a fogyást is támogatja.”